"Ebben a könyvemben zene szól. És elejétől a végéig táncolnak benne. Hőse egy varázshatalommal rendelkező nagy művész, egy Mester, aki nemcsak bölcs gondolatokkal, de tánccal avatja be tanítványait életük titkaiba.

"Megtanítalak benneteket, hogyan kell még egy süllyedő hajón is vidáman élni."

Ha megszólít ez a művem, nem azt fogod érezni, hogy olvasod, hanem azt, hogy fölkértelek táncolni. És ha sikerül a táncbeavatás, úgy teszed le majd a könyvet, hogy magadban felszabadultan táncolsz tovább.

Célom, hogy ez a tánc szabaddá tegyen. Emelkedj föl a nyomasztó gondok és félelmek világából- és repülj velem!

Annak írtam ezt a könyvet, akinek vágya a lélekkel játszva örvendezni.

És mer gyerekké változni- hogy "övé legyen a mennyek országa."- ajánlja Isten bohócai című művét Müller Péter. Kedves Olvasók- táncra föl!

"Az én varázshatalmam akkor született, amikor sokat szenvedtem. Sokat üldöztek és sokat éheztem. És sokat szomjaztam. És sokat vertek. És sokat rettegtem és sokszor éltem át, hogy nem bírom tovább!

Bizony, poverelli, a csodatettben sok szenvedés van.

A szenvedésben összetörik az "én"- és megszületik az, ami már nem a ti erőtök vagy az enyém, hanem a Mindenség Ereje.

Minden csoda úgy jön létre, mint egy kisbaba. Az anya sokat szenved érte, s amikor megszüli fájdalomban, vérben, és végre és végre ott tartja az ölében az élő gyönyörűséget, azt tapasztalja, hogy nem az övé. Rossz anya az, aki nem éli át, hogy aki a mellén szopik: ajándék. És nem az övé.

Az Istené.

Ezt mindjárt az elején el kellett volna mondanom nektek. Akkor talán nem következett volna be ez a gikszer.

Még valami.

Fogd be a füled, Sasveréb! Nem szeretném, hogy ez az eszedbe jusson, amikor ott fogsz majd ülni a nyakamban vagy mellettem mankózni az "úton", melyet egy darabig most már együtt kell megjárnunk, sajnos.

Ez az éjszaka, az én utolsó tanításom.

De rosszul kezdtem hozzá.

A bohóclét titkaira akartalak ráébreszteni benneteket, és az első szó, amit kimondtam, ez volt... kisbetű!!:

"szabadság"

Nem igaz.

Tévedtem, poverelli.

Az első szó... No, most nagybetű!

SZERETET!

Aki szeretet nélkül akar szabad lenni, az úgy jár, mint az én szárnyatlan verebem: összetöri magát.

Darabokra, sajna.

Úgy, hogy én ezt a nagy tévedésemet most helyrehozom. Magamhoz veszlek, és mindaddig törődök Veled, míg lábra nem állsz.

Ez a helyzet, Sasveréb! Te nem tudsz járni a lábadtól, én meg a lelkifurdalástól.

Ha meggyógyulsz, reméljük, hamar kirepülhetsz.

Többé nem fogok hiányozni neked, te se nekem- de addig összeköt minket az én hibám, a te hülyeséged és Isten kifürkészhetetlen akarata.

Most pedig elszívok egy cigit.

Muszáj."  (Müller Péter: Isten bohócai 134135.o.)

Oldal: Müller Péter: Isten bohócai 7.
Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek - © 2008 - 2024 - lapfoldiharom.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat